Idézetek

Kedvenc idézetem

	Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel  magához, akinél ott felejtettem a lelkemet. Szabó Magda

Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

Antoine de Saint-Exupéry

A  szerelmes min­dig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit.

Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.

 

“Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. … S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?… És mégis várod.”    

Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely  Mely sosem bántalmaz." (Charles Dickens) 
 

/Dale Carnegie – Sikerkalauz/

  
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül! " Valahol olvastam egy verset nem kért többet: egyetlen percet. Talán négy sor volt, talán hat sor, aztán elolvastam még sokszor. Ez a sor volt nekem a legszebb: "                   Közel hajolni a szívedhez..."                           

Érzékeink időleges lázadását el kell viselni, mint az élet nagy megpróbáltatásainak egyikét.

Érzéseinket nem szabad szégyellni akkor sem, ha méltatlanra pazaroljuk.

A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.

S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod

Az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés.

A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó, mély vizekbe... Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme.

Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?

A szerelem hallgatással kezdődik és hallgatással ér véget. Ez a módszere.

Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet.

Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik. Oly ritka ez, mintha a természet erővel és fortéllyal akadályozná meg ezt az összhangot - talán, mert a világ teremtéséhez, az élet megújulásához szüksége van a feszültségre, mely az örökké egymást kereső, ellentétes szándékú és ütemű emberek között keletkezik.

A reménytelen szerelem sokkal költőibb, költői feldolgozásra sokkal alkalmasabb, mint a boldog szerelem. A költőt is sokkal jobban ihleti: mert az ihlet legfőbb táplálója a vágy, és az ember nem az után vágyódik, aki mellette van, hanem az után, aki messze, elérhetetlenül messze van.

Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.

S csüggedten érzem, hogy semmi és senki nincs olyan messze a világon egy embertől, mint egy másik ember.

Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az?... Az igazi... mint a regényekben?... Nem tudok erre a kérdésre felelni.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság.

 A szerelem csak tőmondattal tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol, vagy reábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet.

Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.

Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni.

Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad.

Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj szándék, vagy törvény, isteni, világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran... ez volt a baj.

Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben.

A szeretet nem idill, nem szemforgató boldogság. A szeretet kötés életre-halálra, a szeretet szolgálat. Szeretni annyi, mint minden elveszteni és mindent megnyerni egyszerre.

A szenvedély úgy lappang ott az életben, mint a tornádó a mocsár mögött, a hegyek és erdők között.zött.Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.

Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.

“Érzések szívbe szorulva, emlékek hevernek szerteszórva. Össze már nem szedhetem emlék vagyok én is, sosem volt szerelem.” (Szécsi Magda: Sosem volt szerelem)

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...

"...de néha-néha,ha tükörbe nézek,hatalmas ürességet érzek,mintha kihagytam volna valami fontosat,amire már nincs időm...és a nappalok úgy telnek el,mint egy álom,minden éjszaka a reggelt várom,talán ma lesz a napja,hogy fog történni valami,amiért még érdemes  élni..."

 Sosem gyullad haragra, és legyen érintésed,

"Hát ha haza akarunk találni, és képtelenek vagyunk… úgy gondoltam, hogyha ide akarunk visszatalálni, akkor ezt se találnánk meg többet; na és az direkt Jó Dolog lenne, ha nem látnánk ezt az árkot többet, mert akkor esetleg olyasmit találunk, amit nem keresünk, és akkor az a valami, amit keresünk, de nem találunk, talán az lenne az a valami, amit nem keresünk, de találunk." (Micimackó)
         
"Lesznek nagyszerű és rossz pillanataid. Remélem, te tele leszel jóval. Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz. Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél. Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot. Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz. De ha mégsem, remélem, lesz erőd, hogy újra elkezdd.
               
"A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek) 
  
Nagyon nehéz az életet bódítószerek nélkül elviselni; s az emberek, kik segédeszközök nélkül is egyensúlyban tudnak maradni, ma is rendkívüli tiszteletre késztetnek, s ugyanakkor gyanakvással, csaknem ijedt gyanakvással pillantok reájuk; mi lehet a titkuk? Kétségtelenül vannak "egészséges" emberek is; csak nagyon kevesen.
(Márai)

Pillangó Kis pille könnyű szárnyon, égszínkék remegés, gyöngyház-borzongás-álom, csillog, ragyog s enyész. Ilyen volt boldogságom: rebbenő jelenés, szemvillanásnyi álom: csillog, ragyog s eniket büszkeség és hiúság kormányoz.”